Varga Mihály

Így nyerhet 1,5 millió forintot egy kisvállalkozás augusztustól

Varga Mihály szinte a semmiből 10 milliárd forintos programot jelentett be pénteken, amit a kormány az állami költségvetésből a mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő beruházásainak támogatására biztosít. Az érdeklődő cégtulajdonosoknak most a 30 oldalas pályázati felhívásból és a 26 oldalas általános útmutatójából foglaljuk össze a legfontosabb tudnivalókat.

Rendkívüli programot jelentett be Varga Mihály

Augusztus elsejétől 10 milliárd forint összegű nyílt pályázatot hirdet a mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő beruházásainak támogatására a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az MTI-nek.

Megkezdődhet az első munkásszálló építése

Munkásszálló építésére 263 millió forint vissza nem térítendő kormányzati támogatást kapott Mórahalom önkormányzata, a teljes beruházás összköltsége 441 millió forint - közölte Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.

Jövőre 310 milliárd maradhat a családoknál

Idén az első öt hónapban nagyjából százmilliárd forint maradt a szülők zsebében adókedvezmény formájában, az éves összeg pedig 280 milliárd forint körül lesz - jelentette ki a Magyar Időknek nyilatkozva Varga Mihály.

A GE segítségével hozná helyzetbe a kkv-kat a kormány

A General Electric (GE) Magyarország csatlakozik a kormány beszállítói-fejlesztési programjához, az erről szóló szándéknyilatkozatot Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Joerg Bauer, a GE Magyarország elnöke hétfőn Budapesten írta alá.

Havi több ezer forint maradhat a zsebünkben - Varga elárulta, mikortól

"Az egy számjegyű személyi jövedelemadó ügye nem került le a napirendről. Olyannyira nem, hogy a kérdéssel jövőre újra foglalkozik majd a kormány." - jelezte a Magyar Időknek adott rövid interjúban Varga Mihály. A nemzetgazdasági miniszter két feltételt szabott ahhoz, hogy 10% alá mérséklődjön az szja-kulcs, amely témát egyébként már régóta lebegtet a kormány.

Varga: nem mondhatunk le a magyar euróról

A magyar gazdaságpolitika nem mondhat le arról a hosszú távú szándékáról, hogy valamikor csatlakozik az euróövezethez, ez azonban nem sürgős - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter csütörtökön, a Joint Venture Szövetség (JVSZ) üzleti ebédjén.

Négymilliárd forintba került az e-szja kifejlesztése

Egyértelműen sikertörténet a személyi jövedelemadó elektronikus bevallási rendszere - emelte ki a nemzetgazdasági miniszter csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten, hozzátéve, hogy két év alatt sikerült a rendszert kifejleszteni és átállni papíralapúról az elektronikus bevallásra.

Varga: munkanélkülieket segítő intézkedéscsomag jön ősszel

Munkanélkülieket segítő intézkedések bevezetéséről határozhat ősszel a kormány - árulta el Varga Mihály nemzetgazdaság miniszter a kormányközeli Magyar Időknek. A Nemzetgazdasági Minisztérium kutatása szerint a fémiparban és a turizmusban is gyorsan enyhíthető lenne a munkaerőhiány, ha a munkanélkülieket vagy a közfoglalkoztatottakat átképeznék.

Zalaegerszeg lehet a térség Szilícium-völgye: indul az 5G mobilhálózat fejlesztése

Az alig két héttel ezelőtt indított, mintegy 40 milliárd forintos járműipari tesztpálya fejlesztéséhez és az okosváros programhoz kapcsolódóan Zalaegerszegen alakítják ki az 5G adatátviteli technológia tesztkörnyezetét, amelynek révén a járműiparban és az infokommunikációban is a világon vezető szerepre törekszik Magyarország - jelentette be a nemzetgazdasági miniszter Zalaegerszegen.

Varga: a söralátét-bevallás a múlté

Már söralátét méretű bevallásra sincs szükség, az szja-kitöltési korszak az idén véget ért - mondta a nemzetgazdasági miniszter az MTI-nek a személyi jövedelemadó idei bevallási időszakát értékelve.

Varga: Lehet kisebb az idei hiány

Az idei költségvetési hiány semmiképpen nem lehet nagyobb a 2,4%-os tervnél, de akár alacsonyabb is lehet a deficit - mondja Varga Mihály. A nemzetgazdasági miniszter az mfor-nak adott nyilatkozatában azt is kifejtette, hogy a demográfiai program friss kiadásaihoz nem alakítják át a büdzsét, ha kell, inkább olyan beruházásokat halasztanak el, amelyek "elbírnak némi késedelmet".

Varga nagyon berágott, kirúgta a botrányos uniós pályázat felelősét

Miután a minap Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter már pedzegette, hogy lehet személyi következménye a sajtóban megjelent, botrányos lebonyolítású, fiatalok vállalkozását célzó uniós pályázatnak, ma meg is született a döntés: kirúgta a miniszter a lebonyolításban közreműködő szervezet vezetőjét.

Forradalmi magyar buszbeszerzésre készül a kormány

Nagyjából kétezer új autóbuszt kíván vásárolni a következő két és fél évben a Volán-társaságok számára a nemzetgazdasági minisztérium, elsősorban hazai gyártóktól - tudta meg a Magyar Idők a tárca vezetőjétől. Varga Mihály beszélt arról is, a nemzeti autóbuszprogramban 2015 óta 356 hazai buszt vettek a személyszállítók.

Varga kiakadt, kirúgások is jöhetnek

"Ennek talán személyi következményei is lesznek majd" - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a TV2 I/I Azurák Csabával című műsorának felvételén - írja az index.hu. A napokban derült ki, hogy a Vállalkozz itthon, fiatal! program pályázói még egy forint támogatást sem kaptak, ezért belső vizsgálatot rendelt el a miniszter. A botrány kapcsán felgyorsultak az elbírálások és már körülbelül 60 szerződést meg is kötöttek.

Ráfáztak a kormány programjával a fiatal vállalkozók

Nem érti a nemzetgazdasági miniszter, miért nem kaptak még egy forint támogatást sem a Vállalkozz itthon, fiatal! nevű kormányprogram résztvevői, amelyet ő jelentett be több mint egy éve - ezt mondta az RTL Klub híradójának Varga Mihály, és belső vizsgálatot rendelt el az ügyben.

Ezen még Varga Mihály is meglepődött

Annyira jó lett a kedd reggel közzétett első negyedéves GDP-növekedési adat, hogy azon még a Nemzetgazdasági Minisztériumban is meglepődtek.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Elkérte Nagy Márton a bankok 1300 milliárdját, mínusz 70 milliárd lett belőle
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.